Elindulni az úton

A nagy elhatározást követő hétvégét a kis füzetkék lapozgatásával töltöttem, és ki is választottam az éves maratonra felkészítő edzéstervet, hogy az nekem jó lesz. Az első pár hetet ugrottam, amikor még csak sétálgatni kellett, és hétfőn kapásból 3 km-el kezdtem. A hideg miatt futópadon kedztem el a felkészülésemet, és minden ment a terv szerint. Sorra futottam a 3, 5, 7 km-eket, majd az első tízesemmel áttörtem egy olyan lélektani határt, hogy az öltözőben fel kellett hívnom az anyukámat, hogy elmeséljem neki, hogy le tudok futni ilyen sokat. 

Minden szépen haladt, az összes edzésnapot tudtam teljesíteni a tervben, aztán október végén jött egy magánéleti válság, amivel nagyon nagyon sokminden megváltozott. Ekkor azt hittem, hogy ez a futásra is igaz lesz, nem fog már menni, azonban azt vettem észre, hogy annál inkább kellett heti háromszor az a másfél óra az edzőteremben. Biztos pontot adott, amire szükségem volt. Január közepéig nehéz hétköznapjaim voltak, azonban egy támogató társ és a futás átvitt mindene. Nagyon jól fejlődtem, mert a 10 km stabilan. Egyre kevésbé terhelt meg a futás, majd ahogy kitavaszodott eldöntöttem: eljött az első verseny ideje. 

Nagyon kézenfekvő volt a Vivictta. Ez az egyetlen verseny amin rendszeres nevezőnek számítok, ismerem a Margit szigetet, tavaly is itt kezdtem, egyszerűen csak tökéletes volt. 10 km-re neveztem a barátommal, célom az egy órán belüli célbaérkezés volt. Sajnos a párom megbetegedett a versenyre, de a Vivicittán olyan sokan futnak, hogy természetesen találtam ismerőst, aki ugyancsak nevezett. 
Az első 5 km lendületes volt, 5:30-at mentünk közösen, ami nekem igencsak eszeveszett tempó volt. A parlamentnél a betonon rá kellett jönnöm, hogy én bizony az alsóöltözékkel meg a fejpánttal biza túlöltöztem. Már ekkor nagyon leizzadtam, pedig még nem voltam csak féltávon. A második 5 km kicsit nehezebben ment, lassultam is 6 perc/km-re. A Margit-hídra felkanyarodva elhagytam a futópartnerem, gondoltam megnyomom a végét, biztos ami biztos. Sikerült 55 percet futni, ami számomra is meglepő volt, nagyon örültem neki. Jó volt a társaság, szép volt az idő, tökéletes bemelegítő verseny volt. Éreztem, hogy jó a kondim, sima a 10 km, ideje szintet lépni. Robogott tovább a maraton vonat. 

Kezdjük az elején

Világéletemben sportoltam valamit. Oviban gimnasztikáttam, isiben futottam, az általános iskola felében és a gimiben versenyszinten vívtam. Utána elkezdtem napi szinten futni. Sose többet 2-3 km-nél, de szigorúan minden nap, szünet nélkül. Amolyan kötelező napi szeánszá vált, hogy futok. Rosszul aldutam, ha egyet is kihagytam. Nem voltak speckó futós cuccaim, csak egy Nike futócipő volt minden amit beruháztam erre a hobbire. Reklám pamutpólók és mackónadrágok jellemezték a futásaimat. Nem is volt fejlődés, nem is az volt a célja. A cél a napi 3 km volt, éveken keresztül. A futóversenyek az egyetem alatt jöttek. Három szegedi Vivicittán vettem részt (az utolsó hármon) egyetemi csapattal. Egyszer még érmet is nyertünk. Aztán elmaradt a Vivicitta Szegeden és elmaradt a futószokásom is. Ahogy durvult az egyetem abbahagytam a futást.Egyszerűen már túl fáradt voltam esténként, nem esett volna jól. Eleinte csak egy-egy nap, majd egy-egy hétvégén, végül soha többet nem futottam. 

2-3 évig csak a városi bringázás volt, amit azért Pesten lehet sportnak, sőt életformának is tekinteni. Már Pesten éltem, mikor bemondta a rádió, hogy lesz Vivicitta, úgy közlekedjünk. A nosztalgia azonnal követelte az indulást. 3,5 km-en indultam, mert annyit edzés nélkül is tudtam tejesíteni, és csak egy kisebb meghalás volt az ára. Az eseményen kaptunk egy kis füzetkét a BSI jövőbeli eseményeiről, illetve egy másikat amit mindössze ennyi állt: Lefutom a maratont! Ezekből a füzetekből tudtam meg, hogy elég sűrűn van futkározás a városban, és hogy van októberben maraton fesztivál, ami a legnagyobb Budapesti futóesemény az évben. 

A következő versenyemre már készültem rendesen. Mondhatni. Háromszor is elmentem futni 3-4 km-t, és egyszer nagynehezen megvolt az 5 km is. Az októberi Spar Maratonon a  Minimaraton 7 km-ét 40 perc alatt futottam le, és iszonyú büszke voltam, mert még sose futottam olyan sokat. Ami még inkább feltüzelt, hogy kaptam érmet és technikai mezt, amilyenem még sose volt! A versenyt egy pamutpólóban és egy kék harisnyában teljesítettem. Kaptam érmet, és kaptam pólót, én meg olyan büszke voltam magamra, és egy akkora közösségi élményt adott a verseny hogy elhatároztam: megfogadom a tavaszi füzetke jelmondatát, és jövőre lefutom a maratont!